Magyarbrands 2014 díjat kapott a HELL!
Budapest, 2014. október 16. – 2014-ben, az előző két évben elnyert Superbrands díjak után, a MagyarBrands elismerést is elnyerte a HELL energiaital márka. A 2010 óta Magyarországon piacvezető energiaital 100 százalékban magyar tulajdonban van és Európa legmodernebb gyárában, hazai munkaerő alkalmazásával készül.
Idén ötödik alkalommal díjazták MagyarBrands elismeréssel azokat a magyar vonatkozású márkákat, amelyek a magyar vállalkozások méltó képviselői lehetnek mind nemzeti, mind nemzetközi viszonylatban is. A programban részt vevő márkák önkéntes, független szakértőkből álló bizottság döntése és ismertség fókuszú fogyasztói kutatás alapján kapták meg az elismerést. Objektív cégadatok (tradíció, tulajdon, foglalkoztatás) és a független szakemberekből álló MagyarBrands Bizottság szubjektív döntése (reputáció, identitás,) valamint a GfK Hungária Piackutató Intézet által végzett országos fogyasztói kutatás (ismertség, kedveltség) alapján a HELL igazi magyar márkának számít, minőségi, üzleti és a fogyasztói szempontból is érdemesnek ítélték, hogy a TOP200 fogyasztói márka egyike legyen.
A 2010-ben életre hívott MagyarBrands program legfőbb célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a hazai termékekre. A magyar fogyasztók számára egyre fontosabb, hogy az általuk megvásárolt árukkal hozzájáruljanak a hazai vállalatok és ezzel Magyarország gazdaságának fejlődéséhez. A MagyarBrands hazai márkákat díjaz, melyek termékei, szolgáltatásai a hazai és nemzetközi piacon olyan értékeket képviselnek, amelyek a vásárlók számára a megbízhatóságot és a minőséget tanúsítják.
A díjazott márkákhoz kapcsolt értékek olyan kézzel fogható előnyt jelentenek, amely révén növelhető a termékek megbízhatósága, elismertsége.