Indul a XIXO új image kampánya

Budapest, 2020. július 9. - Hazánk egyik vezető italgyártója, a HELL ENERGY Magyarország intenzív kampányokkal és jelenléttel újrapozícionálja XIXO brandjét. A XIXO márka megújulásának első lépéseként készült el az új image film és hozzá kapcsolódó kreatív anyagok, melyeket mától láthatunk televíziókban és social média felületeken.

Az induló kampány célja a XIXO márka új üzenetének, a Természetesen hazai szlogennek a bevezetése, a XIXO márka és Szikszó város kapcsolatának tudatosítása, valamint annak hangsúlyozása, hogy a XIXO termékek teljes egészében itthon készülnek, többek között hazai alapanyagokból.

„A XIXO márka eddig is egyet jelentett a kiemelkedő minőséggel, elérhető árral és széles ízválasztékkal. Most a hangsúlyt kommunikációnkban a hazai előállításra és a válogatott, minőségi alapanyagokra helyezzük, ezért is született meg a ”Természetesen hazai” szlogen. Néhány hónapja már dolgozunk a teljes portfólió újrabevezetésén, az eddigi fogyasztói visszajelzések alapján sikeresen, hiszen a XIXO jegesteákból vásároltak a legtöbbet a Nielsen legutolsó* kiskereskedelmi adatai alapján. A most induló image kampányt kiegészíti hazánk új környezettudatos promóciója, mely arra ösztönöz mindenkit, hogy gyűjtse és hozza vissza a XIXO csomagolásokat.” – mondta el Mészáros Beatrix, a XIXO marketingigazgatója.

A kampány kreatív koncepciója egy mondatban: Ha valamiért úgy érezzük, hogy nem találjuk helyünket, érdemes visszamenni gyökereinkhez, hogy megtaláljuk újra önmagunkat.

A reklámfilmben a nagyvárosból szülővárosába, Szikszóra visszatérő főszereplő szemén keresztül ismerjük meg a valódi, otthoni értékek fontosságát. Igazi nyári hangulatot áraszt a kisfilm, de mégsem a megszokott vízparti képekkel, hanem a különböző természetben játszódó jelentekkel.

„Ami számomra inspiráló volt a koncepcióban az a narratíva elbűvölő egyszerűsége, és az, hogy a történetmesélés mindennapi szituációkon keresztül történik. Az ügynökség forgatókönyvét olvasva arra jutottam, hogy a filmünknek friss és eleven tónust kellene kapnia, hogy a “hangos reklám klisék” helyett emberi, emelt atmoszférájú filmet készítsünk, miközben az üzenetet a lehető leghatékonyabb és legsikeresebb módon juttassuk el a nézőink felé. Örülök, hogy részese lehettem a projektnek, igazán felemelő érzés volt ilyen sokszínű és sok helyszínes reklámot forgatni 2 hónap bezárkózás után.” – árulta el a projektről Praznoczy Sébastien, a reklámfilm rendezője.

A XIXO image filmben saját zene csendül fel, erre a feladatra Kamát, a Mary Popkids énekes-zeneszerzőjét kérték fel: "Az előkészítés utolsó fázisában csatlakoztam a projekthez, így a legnagyobb kihívást az idő rövidsége jelentette. Az alkotásba teljes lendülettel és két citromos XIXO-val vetettem bele magam, és mivel azonnal elkapott a film hangulata, már másnap fel is énekeltem az első verziót. A célunk az volt, hogy a zene is tükrözze a képek bensőséges, finom hangulatát, mégis vidám, dinamikus legyen a hangzás. A pontot az i-re a tökéletes énekesnő megtalálásával tettük fel: Hegyi Dóri énekelte fel a vokált, aki lezser stílusával tökéletesen beleillett a koncepcióba.”

 

Megbízó:

HELL ENERGY Magyarország Kft

Mészáros Beatrix, XIXO marketingigazgató

Trejer Dorottya, XIXO junior project manager

Bundula Bianka, XIXO junior brand manager

 

Kreatív ügynökség:

 

Wavemaker

 

Kreatívigazgató - Jedlicska Márton

Stratégia - Havasi Zoltán, Beliczki Andrea

Art Director - Kovács Eszter

Senior Copywriter - Kegyes Juli

Account Director - Gaál András

Senior Account Manager - Andrik Judit

 

Produkciós ház:

 

Umbrella

 

Rendező                  Praznoczy Sébastien

D.O.P.                     Nagy Marcell

Producer                 Lotfi Peiman

Account manager   Tallódi Emese

Gyártásvezető        Krékits Péter

Casting director      Tönkő Szandra

Főszereplők            Veress Ádám, Esti Laura

Gyermekszereplők Krizsán-Keszei Zorka, Tánczos Máté

1st AD                     Hárskúti András

Látványtervező       Pataki Tamás

Állatidomár              Halász Árpád

Stylist                      Virág Zsófi

Smink                      Gova Katarina

Fodrász                   Svégel Gergő

Post producer         Somogyi Márton

Vágó                        Roszik Gergő

Colorist                    Gaál Lacó

Vfx                          Pflum András

Motion Design         Majoros Adrián

 

*Nielsen májusi adatok, db szám szerinti eladások, magyarországi kiskereskedelmi értékesítés

még több hír

Sorsfordító a kétgyermekes anyuka életében a XIXO 10 millió forintos fődíja

Budapest, 2024. augusztus 13. – Izgalmakkal teli hetek után véget ért a XIXO történetének eddigi legnagyobb nyereményjátéka. A promóció során…

Akár 10 millió forintot is rejthet egy XIXO-üdítő

Akár 10 millió forintot is rejthet egy XIXO-üdítő Nagyszabású nyereményjátékot indít a XIXO Elstartolt a XIXO történetének eddigi legnagyobb nyereményjátéka,…

Kattanj rá erre is! – Megérkezett az új XIXO Tutti Fruity Apple, izgalmas alma- és tuttifrutti ízzel!

Budapest, 2023.01.18. – Mindössze 1 évet kellett várni a XIXO következő innovációjára. A 2022-es év elején bevezetett, majd hamar a…
további hírek