Átadták Szikszón az 50 millió forintos adományból épült XIXO Bringa Kertet

Szikszó, 2022. május 30. – Társadalmi felelősségvállalási programjának keretében a HELL ENERGY cégcsoport 50 millió forintos adományt adott át Szikszó városának tavaly karácsonykor, melynek köszönhetően most megvalósult a borsodi település új közösségi sportlétesítménye. A május végén átadott XIXO Bringa Kert a helyi családok, fiatalok számára biztosít új, színvonalas szabadidőeltöltési lehetőséget.

A HELL cégcsoport fennállásának 15 éve alatt többszáz millió forint értékben támogatta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, ezen belül kiemelten a szikszói emberek számára fontos ügyeket, a cégcsoportnak otthont adó várossal folyamatos együttműködésben keresi azokat a fejlesztési lehetőségeket, melyekkel egy-egy család vagy a közösség életét jobbá teheti.

A sport, az egészséges életmód támogatása régóta fontos a HELL ENERGY vállalatcsoport számára, és lokálpatrióta szemléletét jelzi, hogy elkötelezett támogatója például a Szikszón és Miskolcon évek óta sikeres versenyzőket kinevelő HELL Fight küzdősport klubnak és a DVTK-nak is.

A hétvégén most újabb mérföldkőhöz érkezett Szikszó városának és hazánk kiemelkedő energiaital, jegeskávé és jegestea gyártójának együttműködése amikor Sváb Antal, Szikszó város polgármestere Koncz Zsófia, országgyűlési képviselő és Mihály Eszter, a HELL cégcsoport CSR vezetője jelenlétében átadta a településen élő gyerekeknek, családoknak az 50 millió forintos támogatásból megépült XIXO Bringa Kertet.

„Szikszón mindig kiemelt figyelmet fordítottunk az infrastrukturális fejlesztésen túlmutató beruházásokra, melyek a lakosság közérzetét, egészségi állapotát javítják.  A HELL csoport segítségével megvalósult XIXO Bringa Kert a fiatalok számára nyújt tartalmas szabadidős tevékenységet úgy, hogy közben a pályát körülölelő park a szülők, nagyszülők számára is nyugodt, kellemes környezetben segíti a kikapcsolódást. A pálya a tervezett időpontra elkészült, így most örömmel adom át a szikszóiaknak a XIXO Bringa Kertet, és szeretettel várunk mindenkit, aki minőségi időtöltésre vágyik a szabadban!” – tette hozzá Sváb Antal, Szikszó város polgármestere.

„Tavaly jelentettük be a modern, biztonságos kerékpáros park megvalósításának hírét, mely valamennyi szikszói és környékben élő gyerek, fiatal, és család számára egészséges, élményteli kikapcsolódási lehetőséget nyújt. Amit terveztünk, azt meg is valósítottuk, hiszen itt állunk most az aktív pihenést biztosító XIXO Bringa Kertben, amely üde és egyedi színfoltja lett a városnak” – mondta el a mai sajtótájékoztatón Mihály Eszter, a HELL ENERGY CSR vezetője.

A most átadott 3 pályás kerékpárparkban helyet kapott egy pumpapálya, egy ugratópálya és egy BMX pálya, így mindenki kiválaszthatja, melyik felel meg legjobban kerékpártudásának, vagy melyik stílusba szeretne belekóstolni.

még több hír

Kattanj rá erre is! – Megérkezett az új XIXO Tutti Fruity Apple, izgalmas alma- és tuttifrutti ízzel!

Budapest, 2023.01.18. – Mindössze 1 évet kellett várni a XIXO következő innovációjára. A 2022-es év elején bevezetett, majd hamar a…

Megújulás kívül-belül

Tavaszi megújulásról már hallottunk, de miért ne lehetne őszi is? A XIXO most az őszi megújulás jegyében kívül-belül változtatott két…

A XIXO három szénsavas itala is Superior Taste Award elismerésben részesült

Két csillagos Superior Taste Awarddal, azaz a kiemelkedő ízért járó nagydíjjal ismerte el a magyar XIXO szénsavas ital termékcsalád három…
további hírek