2014 után, idén ismét elnyerte az üdítőitalok fiatal hazai márkája, a XIXO a MagyarBrands elismerést. A prémium magyar üdítőital gyártója, a HELL ENERGY Magyarország Kft. mindig kiemelt fontossággal kezelte a fogyasztók igényeit, ezért nagy hangsúlyt fektet a termékfejlesztésre. A jegesteákból, limonádékból és ízesített vizekből álló termékportfólió már a piacra vezetést követő évben nagyon népszerű lett a magyar fogyasztók körében, amelyet a MagyarBrands díj újbóli elnyerése is igazol.
A MagyarBrands Szakértői Bizottsága immár hatodik éve díjaz olyan magyar vonatkozású márkákat, amelyek a magyar vállalkozások méltó képviselői lehetnek hazánkban és határainkon kívül is. Objektív cégadatok (tradíció, tulajdon, foglalkoztatás) és a független szakemberekből álló MagyarBrands Bizottság szubjektív döntése (reputáció, identitás) valamint a GfK Hungária Piackutató Intézet által végzett országos fogyasztói kutatás (ismertség, kedveltség) alapján a XIXO igazi magyar márkának számít, minőségi, üzleti és a fogyasztói szempontból is érdemesnek ítélték, hogy a TOP fogyasztói márka egyike legyen.
A 2010-ben életre hívott MagyarBrands program legfőbb célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a hazai termékekre. A magyar fogyasztók számára egyre fontosabb, hogy az általuk megvásárolt árukkal hozzájáruljanak a hazai vállalatok és ezzel Magyarország gazdaságának fejlődéséhez. A MagyarBrands hazai márkákat díjaz, melyek termékei, szolgáltatásai a hazai és nemzetközi piacon olyan értékeket képviselnek, amelyek a vásárlók számára a megbízhatóságot és a minőséget tanúsítják.
„Fiatal brandként, nem sokkal a bevezetés után, két egymást követő évben nyerte el a XIXO márkánk a MagyarBrands díjat. A fogyasztók visszajelzésein is alapuló díj számunkra nagyon fontos mérce, hisz azt mutatja, hogy a folyamatos termék innováció és a fogyasztók igényeinek kielégítésére irányuló törekvésünk nem hiábavaló. Hiszünk abban, hogy a magyar üdítőital piacon – az energiaital szegmensen kívül – más kategóriákban is van hely az elsők között a prémium magyar márkáknak. A XIXO üdítőital családdal nem titkolt célunk a cég korábbi sikereinek folytatása.” – mondta el Pantl Péter, a HELL ENERGY Magyarország Kft. markering igazgatója.
A márkáknak a MagyarBrands elismerés olyan kézzelfogható előnyt jelenthetnek a magyar és a nemzetközi piacon, amelyek révén a termékek vonzereje és elismertsége is növekszik a vásárolók szemében.