XIXO-val frissülhettek a járókelők Budapesten

Még augusztusban is kitart a kánikula. A Baptista Szeretetszolgálat és a XIXO a legnagyobb melegben sem hagyta cserben a szomjazókat, és augusztus 4-én, 7-én, 11-én és 15-én is a Nyugati pályaudvar melletti parkolóban osztották a frissítőket. A négy alkalom során összesen 6000 darab XIXO Lemon és Green Tea Zero fogyott el nagyon rövid idő alatt.  Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat programigazgatójának elmondása alapján kifejezetten örültek a járókelők, hogy a rekkenő hőségben XIXO üdítőitalokkal és jegesteával kínálták őket.

A nagy sikerre való tekintettel a legközelebbi alkalommal szintén XIXO Lemonnal várják majd az önkéntesek a Nyugati pályaudvar melletti parkolóban a felfrissülni vágyókat. A pontos időpont még nem tisztázódott, előreláthatóan augusztus 23-án vagy 24-én találkozhatunk a Baptista Szeretetszolgálat segédeivel a megadott helyszínen.

még több hír

Tízmilliók egy nyitófüllel – elindult a XIXO történetének legnagyobb nyereményjátéka

Budapest, 2025. július 1. – Idén nyáron minden eddiginél nagyobb dobásra készül a XIXO: elindult a márka történetének legnagyobb szabású…

Sorsfordító a kétgyermekes anyuka életében a XIXO 10 millió forintos fődíja

Budapest, 2024. augusztus 13. – Izgalmakkal teli hetek után véget ért a XIXO történetének eddigi legnagyobb nyereményjátéka. A promóció során…

Akár 10 millió forintot is rejthet egy XIXO-üdítő

Akár 10 millió forintot is rejthet egy XIXO-üdítő Nagyszabású nyereményjátékot indít a XIXO Elstartolt a XIXO történetének eddigi legnagyobb nyereményjátéka,…
további hírek