Budapest, 2017. 10. 16. Idén ősszel is jelen volt a XIXO Közép-Európa legnagyobb fitness- és életmód rendezvényén, a Papp László Sportarénában megrendezett FitBalance-on. A rendezvényen ezúttal is szép számmal vettek részt a mozgás szerelmesei és az egészséges életmód hívei, hogy együtt tegyenek testi-lelki jólétükért és a szebb alakért.  

Az egy napos expóval egybekötött mozgásfesztivál keretein belül a nagyszínpadon hazánk közkedvelt fitnesz edzői, többek között Rubint Réka, Béres Alexandra, Schobert Norbert és Katus Attila tartottak edzéseket, a kisebb termekben pedig a gerincjógától kezdve a spinningen át a crossfitig mindenféle mozgásformát kipróbálhattak az érdeklődők. A „Sztárok az egészségért” programnak köszönhetően az arénába látogatók számos hírességgel is találkozhattak, így Berki Krisztiánt vagy a 2014-es szépségkirálynőt, Kulcsár Edinát is el lehetett kapni egy közös kép erejéig. A csoportos mozgásprogramok mellett testépítő, súlyemelő és egyéb fitnesz versenyeket is rendeztek, ahol az elhivatott sportolók mérethették meg magukat.

A látogatók két edzés között a XIXO italaival frissíthették fel magukat az expón, ahol a tartósítószer nélkül készült, szteviával és fruktózzal édesített szénsavas üdítőket kóstolhatták meg.


Scroll to Top